GYEREKCSERE
(ÖTÖDIK RÉSZ, HOLDFOGYATKOZÁS, 22. fejezet)
A következő napon nem ágyúszóra virradtak. A sátorok ott fehérlettek a halmokon és hegyoldalakban, de törököt nem lehetett látni.
– Vigyázzunk – mondotta Dobó -, nehogy valami csel érjen bennünket!
A feladatsor letölthető ide kattintva
S a föld színe alatt az üregekhez, fenn meg a szakadékokhoz állította az őrségeket.
Mert nemigen lehetett már a fal tetején állni sehol. A vár olyan volt, mint az egérrágta mandulatorta. Magától is omlott már néhol a fal, ha fölül ráléptek.
Ahogy nézegetik a török sátorok különös csendességét és néptelenségét, egyszer csak azt mondja valaki, úgy vélekedésképpen:- Elmentek…
Mint a sebesen harapódzó tűz a száraz avaron, ismétlődik a szó szanaszét a várban:
– Elmentek! Elmentek!
S egyre hangosabb örömmel:
– Elmentek! Elmentek!
Azonban a tisztek senkit sem eresztettek ki a falak közül.
Napfölkelte után negyedórával egy asszonyt jelentettek az őrök. A fejére borított fekete selyemferedzséről látszott, hogy török asszony.
Maklár felől jött. Öszvéren ült. A magas kápájú nyeregben előtte egy kis magyar gyerek. Az öszvért a kantárnál fogva egy tizenöt éves szerecsen fiú vezette.
Kaput nem nyitottak az asszony előtt. De hogy is nyitottak volna, ha kapu nem volt?
Az asszony belovagolt a kapu mellett a szakadékon. Magyarul nem tudott, hát csak ezt a szót kiáltozta:
– Dobó! Dobó!
Dobó a kapuomladék tetején állva bámult a város felé. A török nőt látta jönni. S azt is mindjárt gondolta, hogy az asszony a kis Szelimnek az anyja. Mégis, hogy a nő az ő nevét kiáltotta, lesántikált az omladékról.
Az asszony leborult a lábához. Azután újra fölemelte a fejét, s térden maradva nyújtotta feléje a magyar gyermeket.
– Szelim! Szelim! – mondotta a két kezét könyörgőn összetéve.
A magyar gyermek hatévesforma volt. Barna arcú, kis, okos szemű fiú. A kezében fából faragott lovacskát tartott.
Dobó rátette a kezét a fiú fejére.
Hogy hínak, fiam?
Jancsinak.
Hát a másik neved?
Bojnemissza.
Dobó az örömtől megrezzenve fordult a Sándor-bástya felé.
Gergely! Gergely! – kiáltotta. – Fussatok hamar Gergely hadnagy úrhoz. De már akkor Gergely rohanvást rohant a bástyáról.
Jancsikám! Jancsikám! – kiáltotta könnyes szemmel.
S majd megette a gyermeket.
– Jer, anyádhoz!
A török asszony tíz körömmel ragadta meg a fiúcskát. Megragadta, mint a sas a bárányt. – Szelim! – kiáltotta kikarikásodott szemmel. – Szelim!
Látszott rajta, hogy kész széttépni a gyermeket, ha a magáét meg nem kapja
…
…
Egy perc múlva lobogó alsószoknyában sietett Éva a palotából. A feje a homlokán át be volt kötve fehér kendővel, de az arca örömtől piroslott. Kézen futtatta maga mellett a kis török gyermeket. A kis Szelim a szokott török ruhájában volt, s nagy karaj kaláccsal futott Éva mellett.
Mind a két anya kitárt karokkal röppent a maga gyermekéhez.
Az egyik azt kiáltotta:
– Szelim!
A másik azt kiáltotta:
– Jancsikám!
S letérdeltek a gyermekükhöz. Ölelték, csókolták.
S amint a két asszony ott térdelt egymással szemben, egyszer csak összepillantottak, s kezet nyújtottak egymásnak.
Képek:
Videó:
Összerakási útmutató:
Hamarosan…
Mintaprogram:
(A képre kattintva letölthető a mintaprogram Studuino szoftver saját formátumában, ezután a Studuino programban File/Open lehetőséggel megnyitható!)
Összeállította: Sugár Sára
A tananyagok előkészítésében közreműködött: Bognár Amália, Zolnainé Baksa Márta Bea, Karsai Győzőné, Benedekné Fekete Hajnalka, Klement Krisztina, Szandavári Balázs
2018.
Az Abacusan-ArTeC Keltsd életre! digitális pedagógiai eszközcsomag forgalmazója az Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft.
